Időkorlát Lejárt!

A vásárlási időkorlát lejárt a következő vásárlásánál:

Hamarosan lejár az időkorlát

jegyek vásárlási időkorlátja 01:00 percen belül lejár.
Ezután a foglat helyeket más megvásárolhatja Ön elől.

BROADWAY.HU

Végh Péter

Itt és ott

Közelgő események


Végh Péter


Végh Péter (Budapest 1960. február 17.) Színi tanulmányait 1981-ben a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte Bodnár Sándor, Simon Zoltán, Montágh Imre tanítványaként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1988-ban végzett Kerényi Imre osztályában. Azonnal a Nemzeti Színház szerződtette, s azóta  a társulat egyik legnépszerűbb, közmegecsülésnek örvendő tagjává vált.
1999-óta    szabadfoglalkozású színművész, a Magyar Színház "örökös vendégművésze". Játszott továbbá többek között a Kecskeméti Katona Jószef Színház, és a Székesfehérvári Vörösmaty Színház előadásaiban.
Művészi munkája mellett A Nemzeti Színiakadémián, később Pesti Magyar Színiakadémián tanított is, s több alkalommal a végzős hallgatók vizsgaelőadásainak rendezője volt.

Kitüntetései:
Farkas-Ratkó-díj 1966,
Rajz János-díj 1991, 1993, 1996, 1998.
Ivánka Csaba-díj 2005

Fontosabb alakításai:
MIKUTZ, BOLTOSINAS (Jókai: Thália szekerény)
MIKLÓS (Hubay: Tüzet viszek)
SUR, MAGYAR FŐÚR (Szörényi-Bródy: István, a király)
FATTYÚ (Dürrenmatt: János király)
RUZANTE (Ruzante: Ruzante megtér a hadból)
DRUMO (Balogh-Kerényi-Rossa: Csíksomlyói passió)
PROLÓG (Machiavelli: Mandragora)
PJOTR (Osztrovszkij: Erdő)
BAZILIO (Beaumarchais: Figaro házassága)
VŐLEGÉNY (Ibsen: Peer Gynt)
JUDÁS (Schwartz-Greene-Tebelak: Godspell,)
HENKER FRIGYES (Hubay-Vas-Ránki: Egy szerelem három éjszakája)
TROFIMOV (Csehov: Cseresznyéskert)
MÁTÉ (Sarkadi-Ivánka - Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen)
KOZSEHUBA (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival)
DON CARLOS (Schiller: Don Carlos
HORATIO (Shakespeare: Hamlet)
FERENC JÓZSEF (Illyés Gyula: Különc)
RABSZOLGA, PÉTER APOSTOL, ROBESPIERRE
ELÍTÉLT (Madách: Az ember tragédiája)
LAERTES (Shakespeare: Hamlet)
VŐLEGÉNY, KÖLTŐ, A GAZDA BARÁTJA (Wyspianski: Menyegző)
EDGAR (Shakespeare: Lear király)
EPHEZOSI ANTIPHOLUS (Shakespeare: Tévedések vígjátéka)
ROBERT THOMAS (Molnár: Panoptikum)
SAVARY (Sardou-Moreau: Szókimondó asszonyság)
HŐS (Spíró-Másik: Ahogy tesszük),
PETER MÖLLER (Kaiser: A főnyeremény),
ELSŐ SÁMÁN (Rossa-Bella-Novák: A csodaszarvas)
RIPAFRATTA LOVAG (Goldoni: Mirandolina)
CREDULUS (Balassi Bálint - Katona Imre: Szép magyar komédia)
VAUVO ELNÖK (Herczeg Ferenc: Majomszínház)
HENRY (Simon Gray: A játék vége)
EL GALLO (Tom Jones-Harvey Schmidt: A fantasztikusok)
COLBERT (Nick Dear: Hatalom)

Jelenlegi szerepei a Magyar Színházban:
IRRIGUA TÁBORNOK (Feydeau: Fel is út, le is út!)
AZ ORVOS (Karl Wittlinger: Ismeri a Tejutat?)
VICTOR (Loleh Bellon: A csütörtöki hölgye)
PEDRO (Leigh-Darion: La Mancha lovagja)